Értékelhetetlen

Mostanság szokott lenni veszteségérzésem. Fogalmam nincs róla, hogy mi az ami elveszett. Talán az idő, talán csak egy intuíció ez, ami majd bekövetkezik, majd egyszer. Lehet önmagamat hagytam el. Eléggé csaponganak a gondolataim, nem vagyok az ura a történéseknek. Lényegében, én semminek sem vagyok az ura, én vagyok a semmi királya, a nihilé. De erről meg Besenyő Pista bácsi jut eszembe, a semmi az van? Mert ha van, akkor az már valami. És az nem semmi. Hülye dadaista post lesz ez is. De ez is én vagyok. Lehet pánikolok a holnapi fájdalomcsillapítómentes fogorvosi kezeléstől? Nem hiszem, hiszen régebben is volt ilyen, és akkor sem pánikoltam, hisz tudtam, mire számíthatok. Fájdalomra. Megszokhattam volna már. Régi ismerős. Ahogy a veszteség is. Az Ellentétek.....

....Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az bíztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszúság....

Újra és újra elcsodálkozom, hogy mennyire igaz rám ez a vers. Inkább megnézek pár Fekete Vipera epizódot (ma szereztem egy csokorra valót), hátha attól jobban leszek.

Lehet barbárnak tűnök, de most láttam először ezt a filmet, noha tíz éves. Eléggé érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam. Egy vámpírtörténet kissé kifacsart változata. Leírni ugyan nem fogom miről szól, mert ahhoz kicsit hosszú és bonyolult, meg kell nézni és át kell érezni. Már aki képes erre. www.xpress.hu/dvd/film.asp

Nem rajongok a művészfilmekért túlzottan, ez sem mondható annak. Ez csak afféle kedvcsinálónak készült. Komor és mély a film, szóval aki vihogni akar, az rosszul jár vele.

Kiskorom óta nem merek aludni ha lázas vagyok. Iszonyatos álmaim szoktak lenni ilyenkor. Nem is igazán szörnyűek, hanem rendkívül idegesítőek. Annyira hogy valóságosnak tűnnek, és néha nem tudom hogy álmodom-e vagy ébren vagyok. De leginkább a kettő között. Valami hasonlókat látok álmaimban ilyenkor mint a lenti klip. Villanások a múltamból a jelenből és teljesen abszurd dolgokat. Mint amikor az agyban kernel panic van, és coredumpol visual outputra.