Felmerült egy kérdésem! Mi az a boldogság? Én másodpercekre voltam boldog életemben, már ha az boldogságnak nevezhető. Bár inkább elégedettségnek nevezném. Elértem valamit, megcsináltam valamit, elégedett voltam a teljesítményemmel abban a 10 másodpercben. Ez a boldogság? Vagy az, amikor hazaérek kiégett aggyal lestrapált idegrendszerrel, és beledőlök a kádba? Az az érzés a boldogság? Kisvi feltette a kérdést az előző postban, és elgondolkoztam azon, hogy vajh voltam-e boldog, egyáltalán tudom-e mi az amire vágyom. Boldogság. Mi ez a szó egyáltalán? A szóval nincs gond, értem. De a mögöttes tartalmával már bizonyos kételyeim vannak. Van az a bibliai idézet, miszerint boldogak  a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa. Szükséges-e együgyűnek lenni ehhez? Mert nem hülyeség, ha belegondolok. Ha valaki nem él valami aktív szellemi életet, nincsenek kérdései, mert ha az ember gondolkodni kezd, kétkedni kezd, kérdések merülnek fel, boldog lesz-e?. A válaszok, már ha van válasz, újabb kérdéseket szülnek. De ha nincsenek ilyen jellegű dolgai az embernek, boldog lesz-e? Kérdések nélkül élni boldogan? Vagy ezek az emberek hazudnak maguknak, és a hazugság által lesznek boldogok? Tudatlanul élni, ámde boldogan, áldás-e? Nem tudom milyen érzés olyan tudatlannak lenni, hogy a saját tudatlanságommal sem vagyok tisztában. Tehát nincsenek kételyek, nincsenek kérdések, akkor boldogság van? Van akinek nem kellenek a kérdések? Bizonyára. A boldogság ára, a tudatlanság, a lelki szegénység? Hogy tudnám elbutítani magam ilyen szintre, vagy hogy ne sértsem meg a lelki szegényeket, hogy tudnék velük egy szintre kerülni? Hogy megtudjam mi az egyáltalán. Fogalmam nincs.Én tisztában vagyok azzal, hogy sok mindent nem tudok, és törekszem rá, hogy minél több dolgot megismerjek. Tehát valamilyen szinten, én is tudatlan vagyok, lélekben szegény. Ergo lehetnék akár boldog is. De nem vagyok az. Vagy igen?